Ugrás a tartalomra

Kedves Látogatók!

 

Galambos Laura vagyok, 2012 óta dolgozom az egyetem bölcsődéjében és 2018 óta vagyok a vezetője. Pedagógiai munkám során a legfontosabb, hogy a kisgyermekek számára szeretetteljes, családias légkört biztosítsunk. 


Engedjék meg, hogy bemutassam intézményünket!


A bölcsődét 1953-ban hozták létre azzal a céllal, hogy az egészségügyi dolgozók számára biztosítani tudják gyermekeik elhelyezését. Jelenlegi épületünket 1980-ban foglaltuk el.  


Intézményünkben 3 csoport működik, összesen 40 férőhellyel. A 3 csoport mindegyikében 2-2 szakképzett kisgyermeknevelő dolgozik váltott műszakban. A kisgyermeknevelők OKJ-s végzettséggel vagy egyetemi Ba végzettséggel rendelkeznek. A kisgyermeknevelők munkáját bölcsődei dajkák segítik. Kettő dajkánk váltott műszakban dolgozik, mind a ketten rendelkeznek bölcsődei dajka képesítéssel. Illetve a konyhai kisegítőnk is rendelkezik a bölcsődei dajka végzettséggel.

  • Az első csoportszobában, a Cica csoportban vannak a legkisebbek, itt 12 kisgyermek van a csoportban.
  • A következő csoportban, a Lepke csoportban vannak a nagyok, itt a gyermeklétszám 14 fő.
  • A harmadik csoport, a Maci csoport szintén a nagyobb korosztály csoportja,14 kisgyermek van a csoportban.

Minden nap ugyan olyan, de mégis egy picit más.

A napirendi pontok, az étkezések időpontjai mindig ugyanazok, de emellett rengeteg lehetőség áll a kisgyermeknevelők előtt, hogy különlegessé tegyék a gyermekek napjait és élményekkel gazdagítsák azokat. Ilyenek például a közös mondókázások, mesélések, zenélések, a kézműves foglalkozások, festés, ragasztás, gyurmázás, rajzolás. 

Programok a nevelési év során:

Novemberben Márton-napi készülődéssel, lámpás készítéssel kezdjük az évet, amit szülőkkel együtt közös felvonulással szoktunk ünnepelni.

Decemberben izgatottan várjuk a Mikulást. Énekekkel, versekkel készülünk, hiszen hozzánk is ellátogat az igazi Mikulás.

Farsangi mulatságunk egy közös családi délután szokott lenni, ahol még a szülők is beöltözhetnek. 

Húsvétkor a kisgyermekek nyuszit szoktak simogatni.

A legnagyobb ünnep mégis a gyermeknap, ahová a leendő bölcsiseinket is várjuk szeretettel.
Az óvodába menő gyermekek részére búcsúztatót szoktunk tartani. 

Legfontosabb célunk, hogy gyermekeink biztonságban érezzék magukat intézményünkben, kiegyensúlyozott, vidám gyermekeket indítsunk el az önállósodás útján. Fontos, hogy személyre szóló segítséget nyújtsunk gyermekeinknek.
 

 

Bölcsődei dajkáink:

Fogasné Bender Ágnes vagyok, 10 éve dolgozom a bölcsiben. Én felelek a gyerekek étkezéséért és ha kell dajka is vagyok. Nagyon szeretem a gyerekeket. Nekem is van négy unokám. 

 

Kalamár-Török Krisztina vagyok, 2 kisfiú és egy kislány édesanyja. A bölcsődében 2021. szeptembere óta dolgozok, mint dajka. Mindig is szerettem a gyermekeket és úgy érzem most a számomra megfelelő közegben vagyok. Feladatom az intézmény, a csoportszobák, a technikai helyiségek tisztántartása. Továbbá fontos feladatomnak érzem, hogy a kisgyermeknevelők munkáját támogatva,  elősegítsem a gyermekek testi-lelki épségenek megőrzését, fejlődését.

 

Kohlmann Viktória vagyok. 2022 októberétől dolgozom a bölcsiben, mint dajka. Szeretek gyerekek között dolgozni. Fontos számomra, hogy kiegyensúlyozott, szeretetteljes környezetet alakítsunk ki a kisgyermeknevelőkkel együtt. Egy nagyon jó csapatba kerültem, ahol ezt meg is tudjuk valósítani.